Narancslekvár
Hozzávalók:
- 2 kg vékony héjú narancs (ebből kb. 1,6 kg tisztított narancs lesz)
- 60 dkg cukor (ezzel a mennyiséggel mindenki ízlése
szerint bánik, gondolom)
A narancsok héját jól lesikáltam, majd a narancshámozóval milliméteres
csíkocskákat hámoztam le róluk, mindről. Utána eltávolítottam a fehér héját is,
és apró darabkákra vágtam. Hozzácsavartam a citrom levét is, és 2 dl vizet
öntöttem hozzá. Ezzel kapcsolatban kétségeim voltak, hogy szükséges-e. Főzni
kell ezután, addig, amíg puhára fő. Sokáig főztem, mert mással is foglalkoztam
közben, és miután nem kellett aggódni, hogy leég, időnként megnéztem, hogy a
rostok puhák-e. Végül hozzáadtam a cukrot és kb.15-20 percig kavargattam. A kis
üvegeket amibe töltöttem, száraz dunsztban hagytam kihűlni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése