Nekem, most júniusban, azt hiszem egy megunhatatlan
kedvencem a levendula. Készült már szörp, dekoráció és most valami igazán finom, egyszerűen és gyorsan elkészíthető kekszre eset a választás egy kis levendulával megbolondítva.
Hozzávalók (kb. 60 db 5-6cm átmérőjű keksz készítéséhez)
- 40 dkg liszt
- 4 teáskanál (szárított) levendula virág
- 1 citrom reszelt héja
- 2 teáskanál szódabikarbóna
- csipet só
- 2 tojás
- 24 dkg cukor
- 3 evőkanál méz
- 10 dkg margarin
- 2 evőkanál víz
- kristálycukor díszítéshez
A lisztet, a levendulát, a citromhéjat, a szódabikarbónát és a sót (a szárazanyagokat) egy nagy keverő tálba jól összekeverjük.
Egy másik tálba a margarint a cukorral habosra keverjük, majd hozzá adjuk a tojást, a vizet és a mézet és jól eldolgozzuk.
Ehhez öntjük majd a már bekevert száraz hozzávalókat és csomómentes masszává keverjük.
A kész masszát érdemes egy kicsit a hűtőben pihentetni, mert így egyszerűbb a formázás.
Pihentetést követően diónyi adagokat veszünk belőle és megforgatjuk a kristálycukorba.
Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük egymástól kb. 3-4cm távolságra (miközben sül a szódabikarbóna miatt szétterülnek) és picit megnyomjuk, hogy ujjnyi vastagságú lapos korong legyen belőle.
(Ha szeretjük a kissé rusztikus dolgokat, akkor egy teáskanál segítségével is adagolhatjuk a tepsibe, mert sütéskor úgyis kerek, keksz formát vesznek fel. Ebben az esetben a kristálycukros hempergetést ki is hagyhatjuk.)
170 fokos előmelegített sütőben 8-10 perc alatt kész. Miután kivettük, hagyjuk hűlni pár percig, ezután könnyen levehető a sütőpapírról.
Jó étvágyat!